Jelenlegi hely
1805 Austerlitz - Napóleon és a harmadik koalíció bukása - Hadiakadémia
További ajánlataink
Bővebben...
Az 1805. december 2-án a morvaországi Austerlitz mellett lezajlott csatát hagyományosan Napóleon egyik legnagyobb győzelmeként tartják számon, amellyel hatalmas lépést tett a kontinentális Európa feletti uralom megszerzése felé. Ezt az Európa sorsát nagyban befolyásoló eseményt, amely során az osztrák–orosz koalíció Kutuzov főparancsnoksága alatt álló csapatai súlyos vereséget szenvedtek, a „három császár csatájaként” is szokták emlegetni, ugyanis Napóleon mellett – aki ekkor már francia császár volt – egyedülálló módon személyesen vett benne részt az osztrák és az orosz uralkodó, I. Ferenc és I. Sándor császár is. Napóleon győzelme annál is értékesebb volt, mert egy, a sajátjánál jóval nagyobb – javarészt orosz erőkből álló – hadsereget sikerült legyőznie Európa közepén a rugalmas és váratlan húzásokra épülő taktikájával.
A könyv bemutatja a Napóleon-ellenes harmadik koalíció kialakulását, a csatához vezető hadműveleteket, valamint részletesen kitér az egyes hadseregek felépítésére és belső hadszervezési reformjaira, az egyes országok katonai kultúrái közötti különbségekre, értő módon vezetve be az olvasót a korabeli hadviselés rejtelmeibe. Robert Goetz munkája szinte óráról órára követi végig a csata eseményeit anélkül, hogy elveszne a részletekben, végig olvasmányosan, koherens történésként tálalja ezt a nagyszabású eseményt. A könyv külön erénye, hogy a hagyományos, a francia szempontot előtérbe helyező elbeszélés helyett szélesebb teret enged az orosz és osztrák forrásoknak.
Ilyen részletességű feldolgozás az austerlitzi csatáról korábban még soha nem jelent meg magyar nyelven. A könyvet bátran ajánljuk a témában most elmélyülő olvasóinknak és a korabeli hadviselés részleteiben szakértői szinten járatosaknak is.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















