Jelenlegi hely
Avatár - Isteni alászállás, emberi felemelkdés
További ajánlataink
Bővebben...
A Végső Valóság vagy Brahman egyszerre az Egyetlen Lét és Mindennek a Léte. A Legfelsőbb Abszolút nemcsak transzcendens lény, mert a név és forma látszólagos végessége mögött az immanens, belül lakozó Isteni elkendőzött megnyilvánulása rejlik. A lét fokozatosan nyilvánul meg, ahogy a lélek (Átman) – amelyet kezdetben elfed a tudatlanság – megismeri önmagát. Amikor azonban az istenség az isteni tudat és erő közvetlen megtestesüléseként teljesen és tudatosan alászáll egy emberi születésben, megjelenik az Avatár. Srí Aurobindo szerint az Isteni Abszolút megszületésének két aspektusa van. Az egyik az alászállás, amikor az Isten (Ísvara) megszületik az emberek között. Tehát emberi formában és természettel nyilvánul meg, mint az örök Avatár. Míg a másik, a felemelkedés, amikor az ember születik meg az Istenségben, ő emelkedik fel az isteni természetbe és tudatba, amikor a lélek (Átman) megújulva másodjára is megszületik. Az Avatár küldetése nem csupán az Isteni, az igazságosság és erény (Dharma) helyreállítása és fenntartása, hanem egyenesen az, hogy felemelje az embert önmagához, az Istenségbe. Miként erre a Bhagavad-gítá is utal:
Megszabadulva a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen elmélyülve Bennem, menedéket Nálam keresve, már sokan megtisztultak a múltban a tudás aszkézise (Gjána-Tapasz) által, s így elérték az Én természetfeletti létemet. Bhagavad-gítá 4.10.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék


















