Jelenlegi hely
A jóga szintézise
További ajánlataink
Bővebben...
„A tökéletesség átfogó szintézise az egyetlen méltó erőfeszítés mindazok számára, akik odaadó szemléletükön keresztül észlelik, hogy Isten (Brahman) titokban benne lakozik az emberiségben.” Sri Aurobindo
A Jóga szintézise az emberben jelenlévő három isteni erő, az akarat (Szankalpa), a tudás (Gjána) és a szeretet (Bhakti) között harmóniát teremtve nyújt iránymutatást, hogy az emberi lélek az Istenihez emelkedhessen. Alapgondolata szerint az élet egésze jóga. A Valóságot szomjazó törekvőnek nem szükséges elvonulnia és elkülönülve gyakorolnia a kiválasztott jógát, hiszen az egész élet jógává alakítható, minden cselekedet, gondolat, érzés az Isteni felé irányítható. (A jóga szintézise -Aurobindo)
Ehhez azonban szükséges az emberi természet teljes átalakítása, főként a felszíni, külsődleges elme, életerő és fizikai test transzformációja, melyeken keresztül az ember a külvilággal és annak szereplőivel kapcsolódik. Sri Aurobindo kiemeli, hogy több tudati dimenzióból, személyiségből álló, önátlényegítő lények vagyunk. Mivel a magasabb tudatosság (Átman) bennünk is jelen van, ezért képes átalakítani az alacsonyabb durva és finom-anyagi síkokat. Nem kizárólag a saját erőnkből (Szádhana) kell és lehet megvalósítanunk e transzformációt, hanem döntően a bennünk és körülöttünk jelenlévő Isteni Abszolút által, felé megnyílva. (A jóga szintézise -Aurobindo)
A jelen mű feltárja a négyrétű ösvényt, a cselekvés (Karma), a tudás (Gjána), az odaadás (Bhakti) és a tökéletesedés (Szamádhi) útját, a különféle utak alkotóelemeit és integrációs pontjait. Azokat a lehetőségeket, ahol az utak és módszerek összekapcsolhatók, lehetővé téve a személyiség teljeskörű átalakítását, a tudatosság felemelését és kiterjesztését a létezés Igazságába. Nem csupán elméleti módon mutatja be ezt a folyamatot, hanem számtalan követhető gyakorlatot, elsajátítható attitűdöt tár fel, melyek átvezetik a törekvőt önnön természetén, rendkívüli inspirációt biztosítva az előrehaladáshoz.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék


















