Jelenlegi hely
Beethovent hallani - A zene elvesztésének és újra megtalálásának története
További ajánlataink
Bővebben...
Mindannyiunknak ismerős a kép a szenvedélyes, komor Beethovenről, aki elszántan küzdött, hogy felülkerekedjen a siketségen, aki hallása elvesztése után is több mint egy évtizeden át folytatta a zenélést és a komponálást. Ezt általában emberfeletti hősiességnek tekintjük, de az igazság az, hogy Beethovennek a siketségre adott válasza nagyon is emberi. És azzal, hogy demisztifikáljuk a tetteit, sokat tanulhatunk Beethoven zenéjéről. Talán senki nem tud erről többet, mint Robin Wallace, aki nem csupán Beethoven zenéjének szentelte életét mint zenetudós, de szoros személyes tapasztalattal is rendelkezik a siketséggel kapcsolatban. Egy napon, negyvennégy éves korában Wallace felesége, Barbara azt tapasztalta, hogy nem hall a jobb fülére – a hallásvesztést az agydaganata kezelésére alkalmazott sugárterápia okozta. Három évvel később a bal fülére is megsiketült. Az életéből hátralévő nyolc és fél év alatt, bár cochleáris implantátumot használt, Barbara soha többé nem élhetett úgy, mint egy halló ember.
Wallace megmutatja nekünk, hogy a közhiedelemmel ellentétben Beethoven nem harcba szállt hősiesen a siketséggel, hanem annál valami még nehezebb és nagyobb feladatot hajtott végre: alkalmazkodott a halláskárosodáshoz, és megváltoztatta a zenével való kapcsolatát, s e folyamat közben a zene természetének fontos szempontjait ismerte meg. A zene létrehozása vizuális és fizikai folyamat lett számára, amely látható utasításokból és a hangszerek mozgásából és rezgéséből fakad. A siketség talán lelassította, de páratlan mélységű alkotásokhoz is vezette őt.
Beethoven alkotó életének története fonódik össze a könyvben Barbara és szerettei tapasztalataival, olyan szempontokat ismertetve meg velünk, olvasókkal, amelyeket csak a siketséggel élők mutathatnak meg. E szempontok könnyebben elérhetővé, érthetőbbé és átélhetőbbé teszik Beethoven zenéjét is, és segítenek megérteni, hogy egy fogyatékosság miként járulhat hozzá az élet teljességének megéléséhez és a fejlődéshez.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















