Jelenlegi hely
Caesarok élete /Ifjúsági könyvek
További ajánlataink
Bővebben...
Caius Suetonius Tranquillus római történetíró 120 körül összeállított Caesarok élete (De vita Caesarum) című munkája Caius Iulius Caesartól Domitianusig mutatja be a római császárok történetét. Majtényi Zoltán fiatalok számára könnyen érthető, olvasmányos válogatást, hat császárportrét kínál az eredetileg 12 életrajzból.
Az anekdotikus részleteket sem nélkülöző mű szerzője, Suetonius, az ifjabb Plinius levelei szerint ügyvéd- ként tevékenykedik, Hadrianus császár idején pedig a császári kancellária vezetője. Bizalmas császári iratokat, leveleket, emlékezéseket, gúnyiratokat, sőt pletykákat is felhasznál munkájában. Életrajzai felépítésükben meghatározott sémát követnek: az uralkodó származását, születési helyét, idejét, gyermekségét, majd trónra kerülésének körülményeit mutatja be, részletesen szól a császár külsejéről, taglalja tetteit, intézkedéseit, végül haláláról is beszámol.
A Kis Ferencné nagyszerű fordítását felhasználó átdolgozás szövevényes jegyzetek helyett olykor a szövegbe ágyazott magyarázataival segíti az olvasót eligazodni az ókori Róma varázslatos világában.
Tízenkét éven felülieknek
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















