Jelenlegi hely
Hetedik bosszúja /A Lorieni krónikák 5.
További ajánlataink
Bővebben...
A Negyedik, A Hatok hatalma, a Kilencedik titka és az Ötödik csapdája, folytatása - A Lorieni Krónikák ötödik könyve.
ÁRULÓ FÉRKŐZÖTT KÖZÉNK. TETTÉÉRT BŰNHŐDNIE KELL...
Azt hitték, a legrosszabbon már túl vannak. Egy bő évtized elteltével végre megtalálták egymást. Sorra tárultak fel a múlt titkai. Gyakoroltak, napról napra erősebbek lettek. Már-már boldogok voltak együtt. Legszörnyűbb rémálmukban sem képzelték volna, hogy ellenségeik egyiküket ellenük fordíthatják.
A Védőket súlyos veszteség érte, amikor Ötödik elárulta őket. Elveszítették Nyolcadikat, Ella pedig a mogadoriak fogságába esett. A csapat bármit megtenne, hogy Nyolcadik ismét velük legyen, de hiába. Így aztán minden erejüket arra fordítják, hogy leszámoljanak a mogokkal, akik elől egész életükben bujkálniuk kellett. Ennek most vége.
John Chicagóban meglepő szövetségesre tett szert, akinek révén feltárulhatnak az ellenség gyengéi. Ámde hamarosan félelmetes titokra derítenek fényt. Mindeközben a többiek bosszúra szomjazva üldözik az árulót, Ella pedig különös rejtély nyomára bukkan a mogadori hajón.
A Védők csapata szétszóródott, de legyőzni nem sikerült őket. Amíg akár csak egy is él közülük, a Földért folytatott küzdelem még nem vesztett csata!
Elsővel Malajziában végeztek.
Másodikkal Angliában.
Harmadikat Kenyában ölték meg.
Nyolcadik Floridában halt meg.
Sorra legyilkolták őket.
Hetedik iszonyú dühös.
Nem nyugszik, amíg bosszút nem áll.
A háborúnak még messze nincs vége.
Talán éppen most sétálunk el melletted.
Talán ebben a pillanatban is figyelünk.
Talán veled egy városban lakunk.
Köztetek élünk.
Eljött a nap, amikor egymásra találtunk.
Szembeszálltunk közös ellenségünkkel.
Áruló férkőzött közénk, de megmenekültünk.
Ha elbuktunk volna, mindennek vége lenne.
Továbbra is vadásznak ránk.
Újra megküzdünk velük.
Kíméletlenül bosszút állunk.
Pittacus Lore a lorieni Bölcsek bölcse. Tizenkét éve él a Földön, készül a bolygó sorsát meghatározó, mindent eldöntő háborúra. Tartózkodási helye ismeretlen.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















