Jelenlegi hely
Időző - Válogatott versek 1968-2024
További ajánlataink
Bővebben...
Válogatásait is beleszámítva, a József Attila-díjas TÓTH LÁSZLÓ (Budapest, 1949) közel öttucatnyi kötete közt a tizennyolcadik verseskönyve – több mint öt és fél évtizedes költői pályájának összefoglalása – az Időző. „Nem összes, de teljes (…), amelynek felépítése, a három – madáchi fogalommal – szín révén a költő maga irányít, igazít el eddigi életművében, mintegy rámutatva annak eddig rejtve maradó, nem kevésbé fontos összefüggéseire, vonásaira is” – írja róla utószavában Balla Kálmán, majd hozzáteszi: a költő „nemcsak a magyar irodalmat gazdagította és gazdagítja – egyebek mellett – megkerülhetetlen lírai életművével, hanem európai viszonylatban is új, potenciálisan nemcsak Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában visszhangzó és megközelíthető minőséget hozott létre”.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















