A klímaváltozás fizikája

Lawrence M. Krauss neve nemcsak részecskefizikusként és kozmológusként, de tudomány-népszerűsítőként is jól ismert. A Star Trek fizikájának szerzője ezúttal nem távoli galaxisokba, hanem a saját bolygónk éghajlatát formáló erők világába kalauzol – és ez a téma minden bizonnyal sokkal közelebbről érint minket, mint mondjuk az űrutazás jövőbeli lehetőségein való fantáziálás. Ha valakinek, neki elhihetjük, hogy „a klímaváltozás tudománya nem űrtudomány”. A kutatók által kidolgozott éghajlati modellek rendkívül összetettek, de a folyamatokat irányító fizika nem bonyolult, alapvető természeti törvényekben gyökerezik. A klímaváltozás tapasztalati tény, a róla való tudásunk olyan empirikus adatokon alapul, amelyek helyes értelmezését a beigazolódó előrejelzések erősítik meg. A változásokat ábrázoló görbéket meghosszabbítva pedig kirajzolódnak a további tétlenség kockázatai, amelyekkel érdemes tisztában lennünk, hiszen a felsejlő kihívásokkal szemben a megértésen alapuló, racionális cselekvés jelenti a legjobb esélyt.

Az utóbbi hatvan év ipari tevékenységének következtében körülbelül 400 Gt szén került a légkörbe. Ez nagyjából a kétharmadát jelenti annak a CO2-mennyiségnek, amely az elmúlt mintegy egymillió évben volt megtalálható az atmoszférában. (...) Mélyen leástunk a földbe, és akkora szénmennyiséget termeltünk ki, amekkorának az előállítása bármelyik szénciklusnak évezredekbe telt volna. (...) Hacsak nem változtatunk drasztikusan a ma főként fosszilis tüzelőanyagokon alapuló energiatermelésünkön, az emberiség a következő 150 évben további 1000–4000 Gt szenet fog a légkörbe bocsátani, vagyis hétszer annyit, amennyit az a civilizáció hajnalát megelőzően tartalmazott. Ha ez döbbenetesnek tűnik, gondolkozzanak el egy körülbelül százéves becslésen, amellyel még bővebben is foglalkozom majd: ha az 1900-ban a légkörben található összes szenet szilárd formába sűrítették volna össze, az abból keletkező réteg kevesebb mint 1 milliméter vastagon borította volna be a Föld felszínét. Nem olyan merész feltételezés tehát, hogy az emberiségnek az elmúlt kétszáz év ipari tevékenységéből eredő szénkibocsátása meghaladhatja ezt a mennyiséget. Bármilyen nehezen átláthatónak tűnik, ha a szén-dioxid-mennyiség globális változását vizsgáljuk, nem hanyagolhatjuk el az ember lábnyomát.

Lawrence M. Krauss világhírű kanadai-amerikai elméleti fizikus és tudomány-népszerűsítő, több népszerű könyv, köztük a New York Times sikerlistájára is felkerült A Star Trek fizikája és az A Universe from Nothing szerzője. Tudósként nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy megértsük a világegyetem eredetét és fejlődését: többek között ő vetette föl elsőként 1995-ben, hogy az univerzum összenergiájának nagy része az üres térben található. Számos nemzetközi díj birtokosa. Jelenleg az Origins Project Alapítvány elnöke, az Origins Podcast with Lawrence Krauss műsorvezetője és a Critical Mass című blog szerzője.