Lepecsételt szobák

Szobákban járnak a versek, egy szorongatott, néha sosemvolt idillben, szeretet és szeretetlenség élményével, a felnőttek rítusaival, rejtőzködő Istennel, a gyerekkor álomszerű, képekbe rendeződő és széttöredező emlékeivel, a kollektív és az individuális magány tapasztalatának megélésével, az időnként felvillanó tisztes szegénység paradox hagyományával. A „szobaciklusokba” rendezett költemények rímtelen verssorai néhány vonással teremtenek erőteljes képeket, ígérnek történeteket, csattanójuk sokszor bénító. Papp Gréta első verseskötete figyelemre méltóan határozott és jellegzetes hangon szólal meg.

Bódi Katalin

Az a nagyon izgalmas Papp Gréta verseiben, hogy átjárja őket a fény, a vibráló, játszi, túlnani fény. Úgy lendíti mozgásba a nyelvet, hogy a hétköznapi pillanatok, a családi kapcsolatok, a gyermeklét viszontagságai és örömei mind különlegessé és megismételhetetlenné válnak. Nem leír, nem elmond, nem elmesél – hanem varázsol és megérzékít. A képek, meglepő költői megoldások és nézőpontok mélyítik el és teremtik meg a különféle kapcsolatokat. Apával és anyával. Istennel és a világgal. És ez a játék, színek és szavak szédületes játéka nem más, mint az az egyszerre ólomnehéz és pehelykönnyű érzés, hangulat, emléktömeg, amit jobb híján csak úgy nevezünk: gyermekkor.

Lapis József