Jelenlegi hely

A magyar sport története

A magyar sport története

Beszerzés alatt! Küldési idő: 2-3 nap

A sport az érzelmek szélsőséges játéka, a röpítő mámor, a lesújtó csüggedés kifejezője, s egyben kivételes terepe a kisebb-nagyobb közösség, egy nemzet azonosságtudata fölmutatásának kivételes terepe is egyben. UgyanakkorS része a művelődés, az egyetemes kultúra egésze mindenkori alakulásának része ugyanakkor, így folyamatának eseményeinek leírása bemutatása történelmünk múltunk és emberi mivoltunk jobb megértésének is eszköze lehet. Sporttörténetet írni annyi, mint történelmet írni, csak – most –épp nem a gazdaság, a hadászat, a politika vagy a színjátszás, az irodalom bázisán, hanem a sportversenyzés, a versengés tényeinek számbavételénekszámbavételével bázisán. E könyv majd’ másfél évszázad históriája, a sport felől nézve történelmünkre, ama szándékkal, hogy megmutassuk, sorsunk ekként szemlélve is tanulságos. Nem részletes adattár tehát, meglehet, számos – az olvasónak joggal hiányzó – mozzanat kimaradt. Ám hisszük, a sportot mint élményt, kötődést, identitást adó „Isten ajándékát” – vagy a reá minderre még élő igény hordozóját legalább – az újabb idő tendenciái ellenében is sikerült fölidéznimegidézni. S tanúskodni, hogy van mire emlékeznünk.

Kötésmód: 
puha kötés
Oldalszám: 
280
Kiadás dátuma: 
2021
12,50 €
11,99 €

Ajánlottak

Újdonságok

Kedvenc kategóriák