Jelenlegi hely
mondj igent az emberre - Újhumanista kiáltvány
További ajánlataink
Bővebben...
Az újhumanizmus abból indul ki, hogy jelenleg még értelmezni sem tudjuk, mi a baj, mert az eszközök, amelyekkel megkíséreljük, menthetetlenül elavultak. Először meg kell határozni, mit akarunk képviselni. Jelen esetben ez a dehumanizációs katasztrófa megfékezése és az emberi faj önbecsülésének visszaadása, ami véleményünk szerint egyben fennmaradásunk záloga is. Ezután arra kell választ adni, mi az a törésvonal, amely elválaszt bennünket másoktól. Jelen esetben minden olyan tendencia, gondolat és tett, amely az ember önbecsülésének újraépítése ellen hat. Minden, ami dehumanizál. Nem azt állítjuk, hogy ezek feltétlenül gonosz és alávaló dolgok, hanem azt, hogy – akár a legjobb szándékuk ellenére is, de – lemondtak az emberről, és ezzel arról a kivételes ontológiai státuszról, amelyet fajunk megszerzett. Ez a létszint törékeny, de felbecsülhetetlenül értékes kincs. Egyszerre áldás és átok, és igen, pusztítóvá is tud válni. Elkeserítő aljasságokra vagyunk képesek miatta. Ez vezetett ahhoz a történelmi kimerültséghez, fajspecifikus önutálathoz, kollektív burnout szindrómához, amely mindannyiunk lelkébe költözött. Ebből ered a dehumanizáció csábítása. De ellen kell állni a szirénhangnak – ez az újhumanizmus célja és lényege. És ez a 21. század igazi törésvonala: igent vagy nemet mondani az emberre.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















