Jelenlegi hely
Menekülés a tóhoz
További ajánlataink
Bővebben...
Senki sem gondolta, hogy a járvány ennyire kegyetlen lesz. Hogy lezárják Moszkvát – hiszen hogyan lehetne lezárni egy tizenhárom milliós várost?
Kevesen vannak, akik megértik, csak az maradhat életben, aki minél távolabb kerül a civilizációtól, a városoktól és falvaktól – köztük Anna a férjével, a gyerekével, a férje volt feleségével és még néhány emberrel, akik csatlakoznak hozzájuk. És miközben kis konvojuk a megállíthatatlanul terjedő vírus elől menekül, egyszerre zajlik az emberiség nagy drámája és a családi dráma: a küzdelem a túlélésért, a szeretetért, az emberi érzések megőrzéséért úgy, hogy nap mint nap szembesülni kell a tömeges halállal.
Valahol messze északon, Karéliában van egy tó, abban a tóban egy lakatlan sziget, s a szigeten egy kis vadászkunyhó – ott talán biztonságban lesznek. S hogy hogyan lehet újrakezdeni ott az életet, arra egyelőre jobb nem gondolni…
„Ira azt mondta, egyeseknek nincs szerencséjük, és mindvégig öntudatuknál vannak, de hátha nekem éppen szerencsém lesz, mondjuk, elájulok a láztól, és akkor kezdődnek ezek a rohadt görcsök, úgy pedig egész biztos nem tudom visszatartani Szerjozsát, holtbiztos, hogy betöri az ajtót, akkor aztán nincs az a maszk, ami segítene, a francba, még ha szerencsém lesz is, mi a garancia, hogy nem gyávulok el, amikor tényleg rosszul leszek, és nem fogom magam behívni őt?”
Jana Vagner (sz. 1973) fiatal korától kezdve a posztapokaliptikus irodalom bűvkörében élt. 2008-ban elkezdett egy blogot egy képzelt világjárványról, amelyet nagyon gyorsan rengetegen követtek. Vírussztorija virális lett, s aztán megszületett belőle a regény (Vongozero címmel), majd a filmsorozat – s ma már Jana Vagner az orosz posztapokaliptikus irodalom nemzetközileg is jegyzett sztárja.
Eredetileg 2011-ben megjelent regényéből Pavel Kosztomorov rendezett sorozatot, amelyet oroszországi hatalmas sikere után a Netflix is átvett.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















