Jelenlegi hely
A Szépség istennői - Hamvas Béla a női eszményről, a női nemről, nőkről, szerelemről
További ajánlataink
Bővebben...
Különös és nehéz feladat áttekinteni egy életművet abból a szempontból, hogy az író miként vélekedik a nőkről, a női eszményképről, a szerelemről és hogyan ír róluk. Ugyanakkor mégis izgalmas kihívás, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a nők lépten-nyomon felbukkannak Hamvas írásaiban. Hol metafizikai magasságokba emeli a női nemet, hol csábító, szánalmas és egyszerre titokzatos érzéki lényekként mutatja be őket. Kötetünkben Hamvas Béla e témakörből származó írásaiból és második felesége, szellemi társa, Kemény Katalin, kettejük kapcsolatára vonatkozó írásaiból válogattunk. A könyv érdekessége, hogy egyes Hamvas és Kemény Katalin szövegeket QR-kód segítségével meg is hallgathatja az olvasó, Fekete Ernő és Fullajtár Andrea színművészek tolmácsolásában. A kötet mellékleteként pedig elolvashatják Kemény Katalin átfogó tanulmányát is, amelyet férje, Hamvas Béla munkásságáról írt 1977-ben, Élet és életmű címmel. A Szépség istennői című válogatásunkban Hamvas Béla a nőkről, a női nemről, a női eszményről és a szerelemről írott gondolataiból nyújtunk széles körű válogatást, valamint feleségével, Kemény Katalinnal való kapcsolatának egyes dokumentumai és Kemény Katalin Hamvasról írott nagyívű tanulmánya (Élet és életmű) is szerepelnek a könyvben. QR-kód formájában színészek tolmácsolásában hallgathatunk részleteket a hamvasi és a Kemény Katalin által írott esszékből, versekből, levelekből.
Adatok
A szerzőről
Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros.
A felvidéki Eperjesen, evangélikus lelkész, Hamvas József és Sedivy Jolán gyermekeként született. Pozsonyban nevelkedik, ahová mégszületésének évében költözik át a család. Édesapja az Evangélikus Lyceum magyar-német szakos tanára, ahol Hamvas Béla 1906-tól 1914-ig középiskoláit végzi. Érettségi után rövid nyugat-európai körutazást tett édesapjával, aztán 1915-ben önkéntes katonának jelentkezett. Édesapja 1919 novemberében megtagadta a csehszlovák hűségesküt, ezért a családot kiutasították Pozsonyból, és Budapestre költöztek. Hamvas Béla 1919 és 1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója, emellett zeneelméleti előadásokat látogatott, sőt alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. 1919–20-ban jelennek meg első írásai a pozsonyi Tavasz folyóiratban, majd 1923-tól három évig újságíró a Budapesti Hírlapnál. Hamvas Béla 1927-ben a Fővárosi Közlöny szerkesztőségének munkatársa volt, majd 1928 és 1948 között könyvtárosként dolgozott a Fővárosi Könyvtárban. Közben tanulmányokat, esszéket, kritikákat és recenziókat publikált.1928–29-ben született Ördöngösök című regénye. 1929–31 között készült a Nehéz nem szatírát írni című elbeszélésgyűjteménye. 1928-tól 1939-ig rendszeresen Dalmáciában, a tengerparton nyaralt– mindezen élményei átszüremlenek gondolkodásába, és megjelennek első jelentős szellemi ars poeticájában, a Magyar Hyperion leveleiben, továbbá A babérligetkönyv kötetcímmel összegyűjtött esszéiben. 1935-ben Kerényi Károly és Hamvas Béla alapították a Sziget-kört, a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget. 1936–45 között Hamvas Béla az Esztétikai Társaság, 1940–1944 között a Magyar Társadalomtudományi Társulat tagja.
1937-ben kötött házasságot Kemény Katalin (1909–2004) írónő, művészettörténésszel, akivel a párkapcsolaton túl alkotói közösséget is megvalósított.
1940-1944: háromszor kap behívó parancsot. A háború alatt is fordít - Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kungfu-ce, Henoch műveit. Első esszékötete, A láthatatlan történet1943-ban jelenik meg. 1943 - 1944-ben megírja a Scientia Sacra c. nagyesszét, amely második írói korszakának megnyitója.A Hamvas házaspár megéli Budapest megszállását. A lakást bombatalálat éri (1945), könyvtára, kéziratai megsemmisülnek. 1948-ban Hamvas Bélát könyvtári állásából felfüggesztik és "b-listázzák" - ez a politikailag megbízhatatlanok belügyminisztériumi kategóriája. A b-listás csak a legalacsonyabb rendű munkákat vállalhatja. Minden publikációs és szerkesztői jogától megfosztják. 1951–64 között segédmukás ill. raktáros volt. 1959-1966 között megírja Patmosz c. háromkötetes esszégyűjteményét, az életmű utolsó periódusának főművét. Holott munkái többnyire csak illegálisan, kézirat formájában terjeszthetők, továbbra is ír, és írásai egyre népszerűbbé válnak. 1968. november 7-én, Budapesten halt meg agyvérzésben.
Munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség díjjal ismerték el.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















