Jelenlegi hely
A világ változása
További ajánlataink
Bővebben...
„Ebben a könyvben a magam életének változásait írtam le, azt a közösségi életet, amelyikbe beleszülettem, azt, hogy miképpen éltük az életünket harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt a világ számunkra adott pontján, s miképpen kerültem ki abból a világból. Amit leírtam, úgy írtam le, ahogy a magam életét s a magam világának változásait átéltem. A leírtakhoz mai ismereteim, tudásom alapján megjegyzéseket fűztem.
Anthony Burgess huszadik századról írott, a Földi hatalmak címet viselő regényében a sok szigetnév mellett (Isle of Man, Isle of Wight, Isle of Capri) feltűnik egy kifejezés: Isle of You. A fordító, Bényei Tamás értelmezésében a kifejezés a nem létező szigetekre és magára a szó szerinti jelentésére, a Te-szigetre utal. Ehhez kapcsolódva mondom, hogy ha létezik Te-sziget, akkor létezik Én-sziget is. Ez a sziget emlékekből, hajlamokból tevődik össze, az emberben tovább élő történésekből. Ezek a történések akkor is élnek bennünk, ha ma már csupán a teljes történetek lecsupaszított másaiként léteznek.”
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















