Mörk Leonóra

Mörk Leonóra

Mörk Leonóra - magyar újságíró, író, szerkesztő, műfordító.

Miskolcon született, egyetemi tanulmányait Debrecenben, illetve Budapesten végezte, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáján pedig újságíró diplomát. Első írásai egyetemista korában jelentek meg. Dolgozott a Pest Megyei Hírlapnál, a Világ című független politikai hetilapnál, majd 10 évig a Nők Lapja szerkesztőségében. 2001-ben az Elle magazin magyar kiadásának főszerkesztő-helyettese lett, majd 2013 és 2019 között vezető szerkesztője. Ezt követően a Nők Lapja vezető szerkesztője lett.

Fordítóként első munkája Brooke Shields önéletrajza, az És hullott az eső volt. 2009-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál első regénye, Az utolérhetetlen Mr. Yorke, amelyet azóta négy további regény követett: A Hellinger-Madonna, a Holdfény szonáta, a Lány igazgyöngyökkel, és A porcelánlány. A regényeken kívül készített interjúkötetet neves pszichológusok, köztük dr. Csernus Imre, Feldmár András és dr. Bagdy Emőke közreműködésével (A vámpír vonzásában – Miért szeretjük a sötét lényeket?), míg a Luther-útról szóló személyes hangú útirajz 2017-ben jelent meg A papagájos ablak címmel. A 2018-ban publikált A porcelánlány című kötetét 2019-ben követte újabb regénye, a Ködkirálynő, majd 2020-ban A herceg és a lányka. Legújabb regénye, a Törött tulipánok a 17. századi Hollandiában játszódik. Emellett rendszeresen fordít német és angol nyelvből.

Cookies