Jelenlegi hely
Az elátkozott völgy
További ajánlataink
Bővebben...
A rideg Vermont-i kisváros, New-Bethel, ami a salemi boszorkányhistória jegyeit viseli magán, teherként éli meg a drámát, ami két évszázada itt megesett. De mindig akadnak olyanok is, akik szembeszállnak a múlt béklyóival. Ilyenek például a nagynevű Brenham-fivérek: szemérmetlen merészséggel nyúlnak hozzá a kétes hírű területhez – a Rhodefield-völgyhöz, amelyet a hiedelmek szerint átok sújt –, hogy a maguk hasznára fordítsák. Felparcellázás, majd építkezés veszi kezdetét a nyomasztó vidéken. De súlyos és érthetetlen tragédiák sorozata állja útját a terv teljes megvalósításának, míg végül felüti fejét a Gonosz, melynek legyőzéséhez minden emberi igyekezet kevésnek bizonyul… Mansfield legújabb eposzában létező legendák keverednek a fantáziával. Az USA északkeleti államaiban hagyományos boszorkányhiedelmek valós hangulata jelenik meg ebben a regényben, a szerzőtől megszokott hitelességgel, hogy megborzongassa az arra vágyókat. A Gonosz felbukkanó alakja is valóságos személytől kölcsönzött, a végső megoldást hozóé pedig igazán „közismert” figura. A többi szereplő és a hely kitalált ugyan, de az író sikeresen feledteti ezt a Nagyérdeművel, miközben átokról és ítéletről, félelemről és összefogásról, szenvedésről és barátságról mesél regényében…
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















