Jelenlegi hely
Intuíció a gyakorlatban szülőknek és gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek - Hogyan használjuk intelligensen a megérzéseinket, ami
További ajánlataink
Bővebben...
Szülőként, gyerekekkel foglalkozó felnőttként számos olyan helyzetbe kerülhetünk, amikor nem egyértelmű, hogy mi lenne a helyes reakció, a megfelelő döntés, a legjobb megoldás. Lehet, hogy nem áll a rendelkezésünkre elegendő információ, vagy éppen ellenkezőleg, annyiféle egymásnak ellentmondó adat, elmélet és tanács zúdul ránk, hogy teljesen összezavarodunk. Melyik szakembernek higgyünk, ha eltér a véleményük? Mit tegyünk, ha egy fontos életterületen több lehetőség is kínálkozik, és mindegyik mellett szólnak érvek, de ellenérvek is? Ha a gyerek eltökélten mást akar, mint ami szerintünk jó lenne? És még hosszan sorolhatnánk a kérdéseket, amelyekre nincs könnyű és magától értetődő válasz, végül mégis döntenünk kell valahogy. Ilyen helyzetekben elemi szükségünk lesz az intuíciónkra, arra az úgynevezett szülői ösztönre, amely rendelkezésünkre is áll, de nem mindig könnyű hozzáférnünk vagy megbíznunk benne. Ahogy Vekerdy Tamás mondta: ma már az ösztönösség „működtetéséhez” is tudatosság szükséges, mert a modern világ elbizonytalanítja megérzéseiben a szülőt. Ha képesek vagyunk felerősíteni a saját ép, támogató belső hangunkat, akkor sok helyzetben ösztönösen érezni fogjuk, hogy mit kell tennünk, mi lesz a legjobb a gyerekünknek, a családunknak. Pattermann Kinga különleges, hiánypótló könyve ehhez nyújt kapaszkodókat és érzelmi támogatást. Nem újabb nevelési elméletekkel és módszerekkel bombáz, hanem ahhoz segít hozzáférni, amit mi magunk érzünk és tudunk. 25 kreatív gyakorlat által térképezhetjük fel és fejleszthetjük saját intuíciónkat, miközben értékes szempontokat kapunk ahhoz, hogy mikor érdemes a belső hangunkra hallgatni, s mikor jobb, ha mégsem hiszünk magunknak. A szerző segítő szakemberként és hatgyerekes anyaként is rengeteg tapasztalat birtokában, óriási empátiával, megelőlegezett bizalommal és játékos kedvvel kísér minket ezen a felfedező úton, amelyen egyre közelebb juthatunk önmagunkhoz és gyerekeinkhez.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















