A teutoburgi csata után az életben maradt légiósok próbálták volna az életüket megfelelő módon folytatni, ám Róma nem szerette a veszteseket. Főleg azokat, akik a sast és a zászlót is elvesztették. A XVII, a XVIII és a XIX légiók Varus consul alatt pedig a becsületet is elvesztették jelképeikkel együtt. Az elbocsátottak próbáltak a Danuvius folyó alatt életteret keresni maguknak, de a vad folyó csupán néhányuknak adott esélyt a túlélésre. Azon keveseknek, akik átértek a túlsó partra, egy a számukra idegen civilizációval kellett szembenézni. Az íjfeszítők népével. Ám legalább életben maradtak. A folyó partján barátsággal fogadták az átkelés maroknyi túlélőjét. Cipóval, borral, gyümölccsel kínálták a veteránokat. Másnap azonban a többség úgy döntött megkísérli fellelni a többi életben maradt társukat, akiket a vad örvények messze, lejjebb sodortak. Egyedül Corvus az öreg centurio maradt a tűz mellett, mert jövőjét itt képzelte el azokkal, akiket az este megismert. Különösen egy érdekes asszony keltette fel a figyelmét, akinek az arcára mosolyt csalt az öreg…