Jelenlegi hely
A sötétség éjszakája
További ajánlataink
Bővebben...
2010. október 12-én az emberiség megmenekült. Nyugati parti idő
szerint négy perccel délután egy óra előtt az Idegen kolóniája ott veszett
a Sweety nevű országúti fogadó romjai alatt.
Az Idegen anyaorganizmusa elhagyta a Földet.
A kis csapat, az érzelmi közösség fellélegezhetett, majd esküt tettek,
hogy a nagy titkot megőrzik.
Az elnököt a Fehér Házban keleti parti idő szerint pontosan négy órakor
értesítették a texasi Aspermontból, hogy a mikroorganizmust kiirtották és
minden veszély elmúlt.
A titkot az események résztvevői megőrizték, a második biológiai tudományos válság története – csakúgy, mint az elsőé – szigorú államtitokká vált, és sohasem szivárgott ki, nem került nyilvánosságra.
Senki sem gondolta volna, hogy az Idegen neve valaha ismét elhangzik.
Azután elkövetkezett 2042 ősze, és minden megváltozott…
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















