Jelenlegi hely
További ajánlataink
Bővebben...
A könyv női elbeszélőjének teljes valóját átjárja az utazás élménye. Maradéktalanul átadja magát a benyomásainak. Igazából arra vágyik, hogy ez történjen a vele utazó, nála sokkal zárkózottabb férfivel is. Hogy kölcsönösen kitörhessenek a szokásaik rabságából, az örökös sietésből, a lényeges problémáik elodázásából. Veszekszik, megfigyel, gúnyolódik és reménykedik. A mediterrán táj, a sivatag vagy a kiismerhetetlen óceán segítő színterei annak a harcnak, amelyet a viszonyuk meggyógyításáért folytat. Mert ez a viszony él, még akkor is, amikor úgy látszik, hogy minden hiába. Az igazság a szavak mögött van. A szerelem a szavak mögött van, bármi hangzik is el és bármi történik is a két ember között.
„Kimondatlanságok vannak közöttünk. M. is sejti, de inkább elmenekül előlük. Nem tudja biztosan, miről van szó. Én sem tudom pontosan megfogalmazni a bajt.
M.-nek könnyű dolga lehetne velem, mert a viselkedésemből mindig megláthatja, hogyan állunk éppen egymással. De talán éppen erre nincsen szüksége. Idegesítik a folytonos visszajelzések. Mi jó sülhet ki belőlük. Egymás mellett döntöttünk, akkor ezt a kérdést zárjuk le egyszer és mindenkorra. Nem érti, hogy éppen ez a véglegesen ránk zárt ajtó a legnagyobb veszély, hiszen a problémáinknak ezután nem lesz tétje.
Kettőnk közül én járok rosszabbul ezzel. Én vagyok az érzékenyebb fél, a lezártság engem tesz eszköztelenné és kiszolgáltatottá. Amikor azon erőlködöm, hogy ezt az egyszerű tényt megértessem vele, a komor hallgatásából felocsúdva, mindig csak azt kérdezi, amit már megszoktam tőle: Akkor le akarsz lépni, ugye? Látom rajta, hogy minden hiába. A beszéd kettőnk között sosem fog semmit megoldani.”
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















