Jelenlegi hely
Oblivion - Feledés 1. - Luxen (új kiadás)
További ajánlataink
Bővebben...
Ha beleszeretek Katybe, talán
mindannyiunk pusztulását okozom...
Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött,
rögtön tudtam, hogy gond lesz. Nem is kevés.
Gondokra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem innen való vagyok.
A társaimmal a Luxról érkeztünk a Földre,
egy sok milliárd fényévnyire lévő bolygóról. Ráadásul egy dologban biztos vagyok:
az emberekben nem lehet megbízni. Hiszen félnek tőlünk.
Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak,
és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.
Kat azonban olyan közel került hozzám, mint még senki más,
és képtelen vagyok lemondani róla – és arról is, hogy a képességeimmel megóvjam.
Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen,
és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány
tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a fenyegető ellenséggel,
az arumokkal szembe kell szállnom – bármi áron
Éld át az Obszidián történetét Daemonnal!
„Ki gondolta volna, hogy a földönkívüliek szexik is lehetnek?”
– YA Fantasy Guide
„Általában utálom, ha a szerzők ugyanazt a történetet
írják meg egy újabb nézőpontból.
De itt most DAEMON BLACKRŐL beszélünk,
naná, hogy teljesen be vagyok gőzölve!”
– Varsha, goodreads.com
Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.
16 éves kortól ajánljuk!
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















