Jelenlegi hely
A sekrestyés
További ajánlataink
Bővebben...
„Ott a csatári hegy alatt, lenyúlva a Táborállástól egészen a Cserhátig, Jutas herceg földje fölött szürkén, mint a buckás földre terített szűr, hevert a város, Veszprém. Tulipános hímet csak a vár varrt rá, a két templomával meg a kanonokok tarkára festett, apró házaival. Ott sem mozdult semmi, szinte látszott, hogy még az egész káptalan alszik, pedig a kanonokok már csak tudnák – és akkor ugyancsak talpon volnának –, hogy az éjjel meghalt Olivér úr. Nem lehet az, hogy a világ csak akkor dőljön össze, amikor mi magunk meghalunk: ha nem is az egészében, de valami részében csak meg kell mozdulni akkor is, amikor olyan nagy úr hunyja le a szemét, mint a rátoldi Olivér lovag. Vagy a magunk halálával sem dől össze? Lőkös borzadva gondolt arra, hogy eljön a nap, amikor neki is leesik az álla, s azért a Séd habja csakúgy szalad tovább, mint addig, a malom pitléje nem hagyja egy percre sem abba a kotyogást, de még csak egy pimpimpáré sárga szirma sem fordítja el tekintetét az ég felől a földre, amelybe pedig őt, a kádártai molnárt eresztik alá.” (Olivér lovag)
„Egyik estén Machbet előadását nézte végig, és amikor hazajött, izgatottan mondta:
– Abszurdum!... A kísértet nem elöl, hanem a kísértetlátó háta mögött bukkanik föl, úgy, hogy az kénytelen nyugtalanul vissza-visszanézni!
Kedves gondolata lett ez, és ettől fogva terveket kovácsolt egy tanulmány megírására. Tervezgetései közben aztán szívesen bolyongott a kísértetek csodavilágában. A kísértetek pedig visszaadták a látogatást, kezdtek fel-felbukkanni mögötte úgy, ahogy ő kívánta, és szegény Cholnoky Viktor kezdett vissza-visszanézdelni rájuk. Látomásai közben ismét megjelent szomorú szemén a nedveskék fátyol, és ő pompás szomorúsággal nézdelte a kísérteti vendégek ajándékait. Mert azok nem jöttek üres kézzel: hoztak egy-egy olajfaágat a meghalt szerelmek temetőjéből, majd a másikból, amelyben a mindenkorra elnémult kisdedek pihennek; néha elhozták magukkal a kőbányai temetőből öreg Cholnoky Lászlót, az apát; volt, hogy az egyik tréfás kísértet elhozta magával Tancred köpenyét vagy máskor a tizennyolcadik században porrá vált noyoni franciskánus-gvárdián csuháját (…). És a legszívesebb házigazda nem engedte el többet a vendégeit, visszahívogatta őket magához, forró barátságot kötött velük.” - Cholnoky László
A furcsa magyar novellahősöket teremtő és különös témájú tárcákat közreadó Cholnoky Viktor (1868, Veszprém – 1912, Budapest) pápai és veszprémi középiskoláskodás után Győrben tanul jogot, de tanulmányait abbahagyva Veszprémben lesz újságíró, majd 1901-től a Pesti Napló segédszerkesztője. Élete végén megjelent két elbeszéléskötete (Tammuz, Az alerion-madár vére), majd a halála után közvetlenül kiadott elbeszélései (Néhusztán meséiből) és válogatott cikkei (Kaleidoszkóp) révén vált megbecsült íróvá. Népes rokonságában számos jelentős alkotó található, köztük öccsei: a geográfus Jenő és az író László. Hármójuk munkásságából ismerhető meg leginkább a 19–20. század fordulójának Veszprémje és balatoni világa.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















