Jelenlegi hely
Szeretni és szeretve lenni - Teréz anya - ahogyan én láttam
További ajánlataink
Bővebben...
Jim Towey kongresszusi tisztviselő volt az 1980-as években, látszólag sikeres (és hívő) ember, de már fiatalon kiégettnek érezte magát, az életét üresnek, céltalannak – mígnem egy röpke találkozó Teréz anyával mindezt megváltoztatta. Önkéntesként kezdett dolgozni egy leveskonyhán, majd évtizedeken át ő intézte „Anya” jogi ügyeit. Most pedig, a halála után úgy meséli el az életét, ahogy még senki. Azt, ahogy elindult Albániából, ahogy a Haldoklók Otthonát megszervezte Kalkuttában, ahogy minden tevékenységében Jézus iránti szeretete vezérelte, ahogy mindennap sokat imádkozott, egyszóval életének főbb elemeit már ismerhetjük másoktól s részben tőle magától is.
Jim Towey e történet mélyére hatol: mesél arról, hogyan élte át Teréz anya – éveken, évtizedeken át – a lélek sötét éjszakáját: amikor úgy érezte, Isten nincs vele, sőt sehol sincsen. Mesél Anya apró humoráról, gyermeki kedvességéről, de hétköznapi gyarlóságairól is. S ugyanakkor könyvében igyekszik megvédeni őt azokkal a súlyos vádakkal szemben, amelyek egy időben oly gyakran elhangzottak Teréz anyával kapcsolatban.
„Ha látom, hogy valaki haldoklik, magamhoz veszem. Ha látom, hogy éhes, enni adok neki. Ő is tud szeretni és szeretve lenni. Nem nézem a bőrszínét. Nem nézem a vallását. Nem nézek semmit. Minden ember, legyen hindu, moszlim vagy buddhista, a testvérem.” - Teréz anya
„Teréz anya mosolyában, szavaiban és tetteiben Jézus újból a világ utcáin járt irgalmas szamaritánusként.” - II. János Pál pápa
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















