Lee Child

Lee Child

James Dover Grant („Jim” Grant), írói álnevén Lee Child (Coventry, 1954. október 29. –) angol író, New York-i feleségével New York államban él 1998 óta. Első regénye, az 1997-ben megjelent Elvarázsolt dollárok elnyerte az Anthony-díjat és a Barry-díjat a „legjobb első regény” kategóriában.

Lee Child minden regénye egy egykori amerikai katonai rendész, Jack Reacher kalandjait követi, aki szerte az Egyesült Államokban vándorol.

Coventryben született, azonban négyéves korában szüleivel és három másik testvérével Handsworth Woodba, Birminghambe költöztek a gyerekek jobb taníttatása érdekében. A birminghami King Edward's School-ba járt. Apja köztisztviselő volt, öccse Andrew Grant, aki szintén író. 1974-ben, 20 éves korában, (míg Grant a Sheffield-i jogi Egyetemre járt) kezdett el egy színházban különböző háttérmunkákat végezni, azonban nem volt szándéka jogi pályára lépni. Az egyetem elvégzése után egy kereskedelmi televíziónál helyezkedett el.  Grant a Granada Television-nél, Manchesterben látott munkához, mint gyártásvezető. A Granadánál maradt egészen 1995-ig. A cég átszervezése után elbocsátották, akkor elhatározta, hogy regényeket fog írni, mondván a regény „a szórakoztatás valódi formája”. Első regénye 1997-ben jelent meg Killing Floor címmel. Grant 1998 nyarán költözött az Egyesült Államokba.

Cookies