Pap Éva

Pap Éva

Pap Éva (Szeged, 1969. április 6. –) magyar regény- és novellaíró.

Szegeden született, és ugyanitt végezte tanulmányait. A Közgazdasági Szakközépiskola után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója volt. Tanulmányai befejezését követően a Bartók Béla Művelődési Központ népművelő munkatársa volt. Ez idő alatt rövid ideig újságírással is foglalkozott.

1999-ben házasodott össze Ivkovic-Ivandekic Danijellel, aki szabadkai származású. Egy gyermekük született, Ivkovic Andrej. E többnemzetiségű, bunyevác-magyar családi vonatkozás miatt a szerző erőteljesen kötődik a Vajdasághoz, és arra törekszik, hogy megismerje és megértse az ott élő magyarok életét, múltját, jelenét. Regényei is ezeken a gyakran történelmi helyszíneken, a volt Jugoszlávia területén játszódnak. 2017-től ír folyamatosan, kezdetben novellákat publikált, amelyek neves irodalmi folyóiratokban jelentek meg: Irodalmi Jelen, Pannon Tükör, Opus irodalmi folyóirat.

Cookies