A teljesség sóvárgása - Irodalomtörténeti tanulmányok

„Ebben a csak nemrég magunk mögött hagyott – sokak számára rossz emlékű – periódusban az is megesett, hogy némely irodalomtörténeti érdekű kéziratnak izgalmasabb »fiókregénye« keletkezett, mint akár maga az eredeti alkotás. Ami kétségtelenül összefügg az irodalom (és a sajtó) pártirányításának fölöttébb »eredményes« érvényesülésével.

Ennek előrevetítésével csupán azt szerettem volna jelezni, hogy egy-egy korszak irodalomtörténetét nemcsak a megjelent művek sora jellemzi, hanem a csonkítottan napvilágot látott vagy az íróasztalfiókban rekedt kéziratok kálváriája is. Az irodalomnak, mint intézménynek a működéséről tehát csakis akkor alakíthatunk ki valóságos képet, ha számolunk a mindenkori hatalom illetéktelen – az irodalom önmozgását fékező, belső autonómiáját sértő – beavatkozásával is. Esetünkben: a pártállami diktatúrának az irodalmi tudatszférát a maga ideológiai törekvéseinek alárendelő szerepével; az irodalomkritika manipulálásával, az elő- és utócenzúra fenntartásával, a hatalmi hierarchia különböző szintjein – alárendelt irányító – szerepet vállalókban állandósult félelem által gerjesztett öncenzúra hatásával” – írja a Szerző a kötet „Irodalomirányítás”: 1947–1989 című írásában. És persze az öncenzúra miatt sok mű meg sem íródott, tehetnénk hozzá Domokos Mátyással.

Kisebbségi sorsban ezek a politikai megszorítások még élesebben jelentkeznek, bár Cseke Péter erre szinte sohasem hivatkozik... Mintha nem egy másik országban, kisebbségi sorsban történt volna mindez. Egy a nyelv, egy az irodalom, egy a diktatúra – és igen, igaza van!