Jelenlegi hely
Törékeny kor
További ajánlataink
Bővebben...
A visszaadott lány című kötet szerzőjétől
„A Törékeny kor egy család története, melyet megbénít egy titok. Egy anya története, aki szinte levegőhöz sem jut szigorú apja és némaságba burkolózó lánya között. Egy olyan regény, amely a fájdalomról mesél, és közben gyógyít, mert aki írta, ismeri a szavak erejét és a sebek fájdalmát.
Ezért jelölöm a Strega-díjra.” Vittorio Lingiardi író, pszichológus
Milánó lezárásakor az egyetemista Amanda felszáll az utolsó vonatok egyikére, és visszamegy abba a Pescara melletti faluba, ahol felnőtt. Édesanyja, Lucia azonnal rájön, hogy valami megváltozott: lánya szeméből eltűnt a ragyogás, és mintha legszívesebben láthatatlanná válna, szinte meg sem szólal. Luciát megrémíti ez a hallgatás. Szeretné a lányát mindentől megóvni, de a család múltjától nem tudja.
Konok, idős földművelő apja és makacs lánya közé ékelődve Lucia megérti, hogy egyetlen öröksége a mély seb, melyet évtizedekkel korábban ejtettek rajta. Bonyolult kapcsolatainak hálójában rádöbben, hogy minden életszakasznak megvannak a maga félelmei és kihívásai, hogy szülő és gyerek egyaránt kiszolgáltatott és törékeny.
Donatella Di Pietrantonio nyers, szikár, érzelemgazdag regénye 2024-ben elnyerte Olaszország legrangosabb irodalmi elismerését, a Strega-díjat.
„A szabadsága iránti tiszteletből nem voltam mellette, amikor szüksége lett volna rám. A határok kissé elmosódottak egy olyan bizonytalan anya számára, mint amilyen én vagyok. De a határozottabb szülők vajon minden pillanatban tudják, hogyan kell helyesen cselekedni?”
Donatella Di Pietrantonio az Abruzzo tartománybeli Pennében él, gyerekfogorvosként dolgozik. Első regénye, az Anyám, a folyó olaszul 2011-ben jelent meg, és Tropea-díjat kapott. Második regénye, a Bella mia (Szépségem) 2014-ben Brancati-díjban részesült. Törékeny kor című ötödik regénye 2024-ben elnyerte a Strega-díjat. A Park Kiadónál korábban három regénye jelent meg:
A visszaadott lány (2021), Halásznegyed (2022), Anyám, a folyó (2024)
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















