Jelenlegi hely
Tűz és fény útja 2. - Gyakorlati útmutató az 1. kötethez
További ajánlataink
Bővebben...
"A végtelen Forrást próbálod elérni és megérteni, az önmagától létező Egyet. Megvan hozzá a képességed. Eredendően egyetlen ember sem gyenge. Magát teszi gyengévé az, aki megszokásainak és érzékeinek áldozatává válik, akinek elméje azonosulni kezd a világ tárgyaival. Hogy legyőzd a gyengeséget, nyíltnak és őszintének kell lenned az Élet Urához."
A könyv egy gyakorlati útmutató az 1. kötethez; azonban, mint a filozófia és a jógagyakorlás beható műve, önmagában is megállja a helyét. Minden értelemben megalapozott filozófiai keretet szolgáltat a jóga gyakorlásához, valamint számos specifikus gyakorlatot kínál a tapasztalt tanulók számára. Az élet valójában két pont között húzódó egyenes. Az egyik végpontot születésnek, míg a másikat halálnak nevezik. Az életet különféle képzeteken, víziókon keresztül látjuk és értjük meg. Jelenleg egy behatárolt vízióval rendelkezünk, hiszen korlátozott az a láthatár is, amelyet szemlélünk.
A világegyetem kereke (Szamszára) természetéből fakadóan, megállás nélkül és folyamatosan forog. Ebben a körforgásban elérkezik az az idő, amikor emberré válunk. Az ember minden faj közül a legfejlettebb, mert ösztöneit meghaladva egyaránt képes gondolkodni és beszélni. Amikor a kerék forog, és elérjük az emberi létállapotot, gondolatainkért és tetteinkért felelőssé válunk. Az ember tevékenységeit már nem egyszerűen a természet (Prakriti) irányítja. Jelenleg nem vagyunk képesek irányítani a tudatalatti elmét (Csitta), amely ugyan ismeretlen számunkra, mégis számos dolog megtételére ösztönöz. Ám tetteink (Karma) elemzésével megismerhetjük ezt az elmét, mely ma még falként emelkedik köztünk és a végső valóság (Brahman) között.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















