Vacsora negyedszélben…

…avagy vitorlás gyakorlat - Méder Áron - vitorlásán…

Vis szigetéről tartottunk Sibenik felé, derék negyedszélben cirkáltunk, a - misztrál pedig – ez a kótyagos nyári szél pedig bűbájos tengeri mesékkel bolondított, ilyen beszélő delfinekről, meg minden…ezekről az elbűbölő , sosemlátott félmeztelen sellőkről hadovált, varázslatos tengerésztörténeteket suttogott a fülünkbe, hogy elcsáboljunk…

Alig 24 órája érkeztem erre a „Beneteau 411”-es vitorlásra, Méder Áron hajójára, hogy feltuningoljam magam ismeretekkel, vitorlás-tudománnyal – ami már bőven rámfért, állítani illett a gyújtásomon, mert túl nagy lett a szám, s a nagy gangomban egy csöppet elfelejtettem, hogy ami a vitorlázás tudományát illeti – zöldfülű vagyok, na…

Mentségemre… de legalább lelkes, ezt azért el kell ismerni… persze, persze, ami pedig a vitorlázás gyakorlatát illeti - sötét, mint az ágyú csöve.

Turbó vagyok, abból a nyomulós fajtából, nagypofájú 50 éves suhanc, közben egy rohadt palsteket sem tudok kötni, de már – ugye - megszereztem a tengeri vitorlás – kapitányi – papíromat is, de aki érti, tudja…hogy csináltam – mit jelent ez.

Csajozni…olcsó „lááááájkokat” szerezni…. bőven lehet egy ilyen kapitányi papírral, flegmán társaságban beszólni, hogy izé…tudod, vitorlás-kapitány vagyok…

De ember…

Kint a vízen…

Mekkfláj…Koppkoppkoppp…Van otthon valaki?

Nyuszi vagy…

Némi készpénz, jelentkezés, s néhány órás massziv, tudatos tanulás után – és egy sikeres tengeri vizsga letételével máris vitorlás-kapitányi patenttal futkározhat a boldog csóka a marinában – úgy, mint én is – hogy közben akár tengeri vitorlást sem érintett a talpa…

Nem mondom – kell ez a szellemi, elméleti ismeret is, a patent – de a tapasztalatra épülő tudás, a gyakorlat – nélkülözhetetlen.

Nem is gondolkodtam sokat – azonnal láttam – mire van szükségem, ha vitorlázni szeretnék a családdal, haverokkal - biztonsággal…

Az asszony is beszólt, „nehogymá” ott tegyem le neki a víz közepén az érettségit, dobjam ki neki a taccsot, pánikoljak neki ezerrel, látta rajtam, hogy fényévekre vagyok a vitorlázás tudományától, se kép se hang alapon, hogy miképpen működik a hajó, mert nem lesz annak jó vége – na – szóval még az asszony is biztatott, beszólt, nógatott – menjek már és tanuljak, mert rámfér…

Hülyének – hülye vagyok, ezt aláírom, de aránylag remek döntéseim miatt is az életemben eddig is remekeltem – csak dönteni kell tudni, mindegy mikor, csak dönts, így vagy úgy… ez az alap, ez a titok – s felfogtam azonnal, láttam, a tanulási folyamat közepette, túl nagy fába…izé…vízbe dobtam a fejszémet – nem tehetem meg, hogy felületes legyek a vitorlázás - bőszeles - témájában.

Igen.

Tudni szerettem volna készakarva, ki akartam inni a tudás poharát – was ist das – VITORLÁZÁS.

Vitorlát bontani, negyedszélbem cirkálni, fordulni, hátszelezni, raumban nyomulni, halzolni, beggelni, kikötni, bólyára állni, horgonyt dobni, reffelni…

Olyan folyamatok ezek, amelyeket csak tapasztalás útján ismerhet meg egy magamfajta SZÁRAZFÖLDI zöldfülű, de érdekelt, hogy mit kell és hogyan kell csinálni, ha be… vagy kihajózunk egy marinából, ismerni akartam a – vitorlás – ennek a kis cafkának minden porcikáját…

Hol lehet a hajó víztartálya, hol lapulnak a balonok, hogyan kapcsoljuk fel a jelzőfényeket, milyen a kötélzet, melyiket és miképpen húzzuk fel, mit jeleznek a hajó műszerei-kütyüi?

Barátságba akartam kerülni a hajó titkos zegzugaival, a vitorláshajó nyelvét ismerni, ki és mit csinál egy hajón…és akkor még ezekről a kacifántos - csomókról – bakker – még nem is beszéltem…

Persze, persze…vannak ezek a tengeri csomók is, ugye…

De a kötélcsomók, banyek…

Na, a saját idegeimre mentem, nemhogy a „Kapitányom, kapitányom” Áron idegeire…

Hogy lehetek ekkora barom, hogy nem és nem sikerült, újra és újra nekimentem, Áron – pedig ( MASTER – I am jour PADAVAN) ez a végtelenül nyugodt vizibivaly – újra és újra megmutatta a titkos tengerész mozdulatokat, amelyeket csak a beavatottak ismerhetnek meg, s csak néztem, ahogy jár a keze, miközben egyszerre parancsokat osztott a mancsaftnak, fél szemével a vizet kémlelte, közben a telefonja is csörgött…és néztem a kezét, hogy csinálja….

Én meg…vagy százszor kötöttem meg ezt a palstek-csomót, így vagy úgy…csak a gyakorlat kedvéért, meg azért, mert a kapitány, meg a tapasztaltabb társaim is biztattak, mondták, magyarázták vigyorogva, biztatva, csináljam meg százszor, ide-oda, kint ülve a taton, beszélgetés közben, hátratett kézzel, hogy a mozdulatok majd a véremmé váljanak, hogy beépüljenek a mozdulataim a matrixba, hogy éjfélkor is, félálomban is tudjak ezt az izét…palsteket, meg ilyen takács-csomómicsodát, meg ezt a szorító nyolcast - meg efféle gyanús marhaságokat kötni…

Csináltam…

Egész héten újra és újra kötögettem, mint egy jóságos nagymama, hol belekötöttem a grószshot-kötélbe, hol a hátsó kötélzetet fogtam ki, a végén kész horrorrá váltam a kötélzet társadalomnak…

– Megint jön a rém…. – jajdultak fel a kötelek, ha megláttak…

Egyet akartam csak – kompatibilissé válni a hajóval, hogy beépülhessek a szélbe, ismerjem a szelek nyelvét, hogy halljam, miféle tengeri pletykákat suttognak a vitorláknak, a természetükre is kíváncsi voltam a nyári misztrálnak, az őszi jugónak, vagy az örökké tarajos bóra hangulatváltásait is érteni szerettem volna, s igen készen álltam, hogy megértsem a két gazfickó, az örök testvérpár a két pimasz zsörtölődését – a fok és a grósz – vitorlák pajkos beszédét, ha 10 csomós szélben szélbe állt a hajó, a viháncolásukat a köteleknek.

A hajó kéjes nyögéseit szerettem volna megfejteni, a hullámok méltóságát tisztelni, tudni akartam, mitől dühösek a hullámok társadalmának számkivetettjei - a döghullámok - , eggyé válni a negyedszél sivításával, érezni szerettem volna az adriai tenger fölött dúdoló éjszaka bársonyos ölelését…

Ezért vállaltam be ezt a vitorlás túrát, ezért döntöttem úgy, hogy részt veszek ennek a Méder Áron nevű csókának az éppen aktuális gyakorló vitorlástúráján…

Aha.

Most olyan leszek, mint a Pom-Pom nevű gyanús haverom a gyermekkori meséimből – talán ismered Te is olvasó… ( na jó, csak cukkollak )

Azt kérdezed, kicsoda ez a Méder Áron?

Nos – ne akarj tőlem egy pom-pom-szerű mesebeli történetet, mert akár ide rittyenthetnék neked valamit Áronról…mert azt hinnéd a végén, hogy bolondítalak, mert az én mesémben még a Festéktüsszentő Hapcibenőtől is bolondabb figurák szerepelnének…

Nos – ez legyen drága olvasóm a Te házi feladatod…

Keress rá…

Egy napon, majd hálás leszel nekem…

Aztán megkereslek, s kérek egy szívességet…

„Elfogtam egy levelet”

TOP SECRET - JELENTÉS

Tartótiszt-elvtársnak jelentem, a nevezett és megfigyelt célszemély – Méder Áron – ( fedőneve: Vizibivaly ) nevű óceánkerülő vitorlázót megfigyeltem, s sikerült a bizalmába férkőznöm. A célszemély nyitott, természetközeli életmódot folytat, a kapitalista szemléletmód nem érdekli, csak ez a vitorlás sport, vagy micsoda. A megfigyelt célszemélynek nem felbújtó jellegű életfilozófiája van – nem ártalmas - az ügyünkre nézve. Nyitott, őszinte, türelmes embernek ismertem meg, aki mindig segít, oktat, figyel, udvarias, megnyugató a jelenléte, soha nem pánikol, nyugodt jellemű fiatalember. Oroszul sajnos nem tanult meg, azonban az angol nyelvet a célszemély ( fedőneve – Vizibivaly ) folyékonyan beszéli – ezt a tényállást azonban a jövőben kitudnánk használni...

Közvetlen modora sokakat megérint, társalgási, szociális szintje megfelelő, vitorlás tudása magasfokú – és ami kimagasló hírértékű: egy TANÁR veszett el benne!!!

Ez felháborító, ha tekintetbe vesszük, hogy csak esetenként 7 – 8 személynek tudja átadni tudását heti rendszerességű vitorlás-gyakorlatain...

Felhívom a figyelmét az őrnagy elvtársnak, hogy a megfigyelt célszemély képességét – elveszett tanár - jelige - kimagaslóan tudnánk kamatoztatni szervezetünkben, akár kiemelni megszokott közegéből – erőszakkal is - az ügyünk érdekében, hogy maximális képességeit végre egy olyan ügy érdekében folytathassa, pártunk főiskoláján kamatoztatva és tartósan megfigyelve – ami az egész társadalom és a világ javára válhatna…

Jelentés vége.

(HR – Brac sziget – Milna)

…Megérkezvén a Milna nevű marinába, s kihajózva a nagy vízre, kötelet fogva… aztán rögtön leesett - megint valami varázslatba csöppentem, a jósorsom újra kegyet gyakorolt…

És - nem értettem, tökhülye voltam gyakorlatilag mindenhez a hajón, éreztem – elfogok itt ménkű módra fáradni, mert minden perc egy beavatás-szeánsz lesz a számomra, bármit mondanak, idegen földön…izé…vízen leszek, s láttam azonnal, hogy a leggyengébb láncszemként igyekeznem kell, tanulni, nyitottnak lenni – készen állni a kalandra.

Heten voltunk a fedélzeten, mindannyian azért jöttünk Áron hajójára, hogy tanuljunk, elmélyüljünk, alázatot tanuljunk a tengertől és a szelektől, új, titkos ismereteket csenjünk a kapitánytól, a tapasztalatából jusson egy-egy csepp is nekünk…

Jóféle népség jött össze mondhatom, de hát a vitorlás világ társadalma már csak ilyen. Kiszűrődik itt a bunkó, kérem alássan - aki beavatottja lesz itt a vitorlás-kompániába – kitudjamiért –csak laza-zaza, nyitott, szent őrültje lehet a világnak, a természetnek – naná, ez nem kérdés, ne is ragozzuk ezt.

Az van – ami van.

Ha netán most azon sopánkodnál, drága olvasóm, hogy - jaaaaj, ez a móka nem neked való – nos – most megsúgom neked négyszemközt, szigorúan bizalmasan, hogy volt köztünk egy négyhónapos terhes asszonyka is, aki úgy mozgott a fedélzeten, úgy húzta ki a grószt, hogy a vitorla lelkesedésében énekelni kezdett…

„Szegény matróz kesereg,

csak a parton tekereg…

Tengerésznek, tengeren a helye….”

Felébredni az álmodból barátom - egy vitorláson – valahol az Adrián, egy kis, lakatlan sziget déli öblében – nincs hozzá fogható érzés…

Ha nem a kórságos konkurensek, a szélvitorlázók népe – a sirályok vijjogása ébresztene fel, akkor a hajó nyögdécselése noszogat majd fel, ha azt is túléled és fordulsz egyet álmodban a kajütödben, akkor a sós tengeri pára dögönyöz meg, ha pedig nagyon kömény gyerök vagy, s még ezt is lefitymálod – akkor a szirtek mögül kibújó tengeri napfény csókja egészen biztosan megérinti a szived, s te meg azt veszed észre, hogy ott úszol egyszeribe delfin képében a kristálytiszta öböl vizében, lelátsz a tenger fenekére, körülötted halrajok úsznak jobbra el, s várod, hogy felébredj az álmodból, mert ilyen nincs…

Körülötted kósza vitorlások dekkolnak, olaszok, horvátok, hollandok, amerikaiak – meg ugye magyarok – de, hol nem terem ebből a jóravaló fajtóból?

Aztán mégiscsak kimászol a hajóra, mert egy Robi nevű közvitorlázó-matróz-kapitány…

( izé, mondtam már – itt mindenki kapitány volt, még velem együtt is, banyek - de ez most mellékszál )

- beszól neked, hogy el-ké-szí-tet-te a reggelit – rakott tojást, hagymával.

Vagy paradicsommal.

Vagy gyulai vastag kolbászt szeletelve, hozzá sajtot vágott, kenyér a hűtőből – mert már 3 napja cirkáltok a nagy vizen, s tudod…a kenyér remekül elvan a hűtőben, nos – azt falsz, zabálsz, amit eléd raknak, s hidd el, soha nem ettél még ilyen jóízűen.

Aztán vitorlát bontasz, nekiugrik az egész társaság egy újabb kalandnak.

Élvezed a negyedszél süvítését, kontrázol a kormánnyal, fordultok, cserregnek a csörlők, a hajó szabályosan elélvez, belenyög a fordulat pontosságába, s élvezitek a mókát, mert rátaláltatok a titkos G pontjára…

Aztán hátszeleztek, s újra értelmezed a mondást:

– Fordulni gyorsan… halzolni lassan…

A gyors cirkálós manőverekből megnyugtató érzés a hátszelezés, a szív lelassul, a nyomás felenged – a csajok felhoznak a hajó gyomrából egy jófajta rozét, egy borász rosszul lenne – de színes, megjelölt műanyag poharakból isztok, s figyelitek a tengeri párából előhívott Trogir városka évszázados kövekből kirakott házait, jól látjátok a templom kimagasló tornyát, a kapitány ettől röpke gellert kap, s kiadja a parancsot:

– Irány Trogir…irány a marina….akkor iszunk egy kávét kollektíve a kikötőben, s kikötési gyakorlatot végzünk…

Ránk fér a kapuccinó kint a kikötőben, eszelős dögmeleg van, a kapitány elemzi a kikötést, az oldalszelet, mindenkihez van egy biztató szava, még hozzám is, mert remekeltem állítólag a murinköteles akciómban…

Érted?

Aztán délután a Zoli nevű közvitorlázót ( friss - B - kapitány ) belevágjuk a tengerbe, ( na jó, ugrott ő magától, már csak a móka kedvéért – nem is kellett életveszélyesen megfenyegetni )s a mancsaftal azt gyakoroljuk, hogyan mentsük ki…

Ember a vízben…Egy…kettő…három… hajóhossz…Ejtés…Félszél…Háromnegyed szél…Halzolás…Irányban a hajó…Közel az ember a vízben…Egy hajóhossz…Vitorlákat lobogtatni….

És így történik - Zoli közvitorlázó – megmentettük…

Járt neki a rozé-fröccs…

Éjszaka - vitorlázni??? –

Nekem - japán falu.

Mégis ott állsz eccccceriben csak a kormánynál, hajnali kettőkor nézel ki a fejedből, a jónép lent alszik, hallod a szuszogást, csak vagyok… és persze egy tapasztaltabb medve van kint, ügyel rám, időnként rámvillan a tekintete, ezt csak érzem, nem látom… – gyakorlat ez a javából – egész éjszakás menet, Sibenikből tartunk Hvar szigetére, Stary Grad városkába, csak úgy, böszme jódolgunkban…

Áron kapitány dilije ez, tanulási folyamat, mi az, hogy egy adott fokban egy adott helyre tartunk korom sötétben - ritka pillanatai az életnek - hogy hálás vagy a sorsodért…

Na jó – korom sötét???

…és a halászhajók fényei?

…és a távoli alvó marinákban ringatózó vitorlások fényei?

…és a CSILLAGOK?

Csillagok, csillagok – ember - , ennyi üstököst, hulló csillagot az éjszakában lehullani, elsivítani az orrom előtt, ennyi végtelen csodát még életemben nem láttam, döbbenten, libabőrösen álltam megkövülve a kormánynál – s hamarosan rájöttem, hogy jobb egy kiszúrt kósza csillagot megfigyelni, célnak venni, mint a bemért 117 fokon bambulni, aprócska mozdulatokkal érinteni a kormányt, hogy célnak álljunk, mert a végeredmény a fontos, a koncentráció – ki így, ki meg úgy csinálja – a végén - egy egész estés felváltott kormányosi strapával végre horgonyt dobtunk…

Nincs megnyugtatóbb, mint egy egész estés vitorlázás után a horgony hörgését, az ötven méternyi lánc csörgését, jussát az élethez – hallani…

Azt kérded drága olvasóm, hogy egy ilyen egyhetes gyakorló-vitorlás menet vajon a nép egyszerű fiának nem-e volt fárasztó, hogy rögtön, ukkmukkfukk, rögtön a mélyvízben találta magát?

Megdöglöttem… ember.

Az életben nem voltam még ennyire nyamvadt, fáradt.

Napokig kerestem önmagam.

Aztán összekötöttem egy speciális PC kábellel magam a számítógépemmel, ami csak ezt írta ki: FATAL ERROR.

Több, titkos rekesznyi hard-diszkemet legyalultam, percenként kaptam új ismereteket, új mozdulatokat, új látásmódot, új filozófiát, gondolatokat, érzést – mindent, ami a széllel, a tengerrel, és a hajókkal kapcsolatos…

Hiperugrást csináltam…

Magamhoz képest.

Döbbeneteset merítettem a - vitorlázás - tudás és a tapasztalat kútjából…

Soha még boldogabb és elégedett nem voltam ennyire.

Azt kérded – ajánlom-e Neked?

Erre nincs SZÓ.

Csak közönséges életérzés:

Megérintett a szél és a tenger…

…és a vitorlák suttogása még most is, hogy e sorokat boldogan írom - a fülemben cseng…

Azt hiszem – érteni vélem...

Én…Folytatom…

…és Te - Akarod?

Akarjad…