Jelenlegi hely
Vetkőzés – Udvaros Dorottya élete
További ajánlataink
Bővebben...
Udvaros Dorottya életében újra és újra ugyanaz a küzdelem tér vissza: hogyan őrizheti meg az ember a saját autonómiáját olyan helyzetekben, amelyek alkalmazkodást, engedelmességet vagy hallgatást várnak tőle. Gyerekként egy idegen családnak „mondott fel”, mert nem akarta tovább elfogadni a megalázó szabályokat. Az intézetben szó szerint ki kellett verekednie a helyét. Pályakezdőként meg kellett tanulnia különbséget tenni a hiúság és az önbecsülés, a szerepelni vágyás és a művészi kíváncsiság, a rendezők általi gyötretés és a közös alkotómunka között. Később társulatok szétesését, igazgatók bukását, szakmai és magánéleti válságokat élt át. Volt, amikor jól döntött, és volt, amikor utólag maga is mást tett volna. Az önéletrajz azonban nem önigazolás. Akkor válik érdekessé, amikor valaki nemcsak azt meri elmondani, hogyan győzött, hanem azt is, hogyan tévedett, kit bántott meg, mikor volt gyáva, hiú vagy igazságtalan.
Adatok
A szerzőről
Nyáry Krisztián (Budapest, 1972. július 6. –) író, irodalmár, kommunikációs szakember. Néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, s bár a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, hobbija az irodalom- és művelődéstörténet maradt. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs vezetője. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert.
A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel két kötet született, az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei. A szerző Igazi hősök és Merész magyarok címmel megjelent könyveiben olyan emberekről írt, akiknek élete és személyes döntései ma is példaszerűek. Festői szerelmek című kötetében 19–20. századi magyar festők párkapcsolatairól mesél. 2017-ben jelent meg Fölébredett a föld című könyve, amelyben 1848-49-ben született leveleket közöl a hozzájuk tartozó történetekkel együtt. Legújabb könyve, az Írjál és szeressél 125 magyar szerelmes levelet tartalmaz a hozzájuk tartozó történetekkel együtt.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Tankönyv
Nyelvkönyvek, szótárak
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Gyermekkönyvek
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2026
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















