Jelenlegi hely
Isten hozott Amerikában
További ajánlataink
Bővebben...
"Egy háromtagú családot a teljes széthullás fenyeget. Nap mint nap a szakadék szélén egyensúlyoznak.
Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még a szobája ajtaját is beszögezi, hogy távol tartson mindenkit. Csak anyjuk hisz benne, hogy ők hárman egyszer újra közel kerülhetnek egymáshoz. A fény családja vagyunk, ismételgeti konok meggyőződéssel.
Ám a család otthonában egyelőre a sötétség az úr; beszivárog a lakás zugaiba, a lelkek legmélyére. A hármukat elválasztó csend áttörhetetlen fallá szilárdul. Ellen tudja, hogy mindennek ő az oka, hiszen apja halála az ő lelkén szárad. Ő imádkozott a haláláért. És Isten meghallgatta a fohászát. Ellen meggyőződése szerint ő és Isten tehetnek róla, hogy kisgyerek korának boldogsága örökre elveszett. Pedig Ellen kétségbeesetten vágyik rá, hogy újra szerethessen, és újra szeressék.
Vajon a család, az anya és két gyermeke képes lesz-e rá, hogy ismét megtalálják az egymáshoz vezető utat, és új életet kezdjenek a múlt romjain?
Az Isten hozott Amerikában felkavaró, kegyetlen, katartikus erejű történet egy különleges kislányról, aki azzal az egyetlen eszközzel válaszol az őt sújtó traumákra, amely megmaradt neki: a hallgatással. A minimalizmusával mégis hatalmas érzelmi hatást elérő regényben összecsúszik a múlt és a jelen, az emlékek és a valóság, az élők és a holtak világa. Az olvasó döbbenten és borzongva figyeli, hogy a tizenegy éves gyerek a maga választotta csendben megtalálja-e az erőt, a léleknek azt a szabadságát, amellyel megszabadulhat sötét titkától, és újra visszatérhet az életbe, kijöhet a fényre.
LINDA BOSTRÖM KNAUSGARD (1972–) svéd író és költő. Első regénye, a Helioskatastrofen (Héliosz-katasztrófa) elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat. Második regényét, az Isten hozott Amerikában címűt a legrangosabb svéd irodalmi díjra, az August-díjra jelölték. Saját bevallása szerint szinte minden megtörtént vele, ami Ellennel, a főszereplővel, a regény mégsem tekinthető önéletrajznak.
"
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















