Jelenlegi hely
Kun László, a kétszívű II. - A végzet ösvénye
További ajánlataink
Bővebben...
IV. (Kun) László király, miután részben győzedelmeskedett belpolitikai ellenfelei felett, hozzálátott az ország és a trón stabilizálásához. Anyját, Erzsébetet ügyesen eltávolította a hatalomból, s hozzá hűséges családtagjait maga mellett tartva megpróbált minél nagyobb erőt felmutatni.
Ám katonai és politikai győzelmeinek dacára tovább folytatták ellene az intrikát. Ez annak ellenére sem szűnt meg, hogy László két ízben is fegyveres konfliktusba keveredett a kunokkal, s mindkét alkalommal győzelmet aratott felettük.
A király ellenzéke ugyanakkor a Szentszéknél is támogatókra talált, ennek hatására a pápa Magyarországra küldte követét, akinek feladatul szabta, hogy Lászlót térítse az igaz keresztény királyok útjára: szorítsa rá a kunok végleges megtérítésére és az eretnekek kiirtására országában. A király azonban nem tűrt meg maga felett semmilyen földi hatalmat, és szembeszállt a legátussal, ami kiátkozást vont maga után.
Amikor a Kárpátoktól keletre, az Arany Orda területén szállásoló mongolok ismét betörtek az országba, a magyar csapatoknak sikerült megállítaniuk őket. Ám a király elkövette azt a hibát, hogy testőrségébe mongol harcosokat fogadott, s ezzel véglegesen magára haragította országa előkelőit és az egyházat…
IV. László országlását általában negatívan ítélik meg. Ám a kép ennél árnyaltabb: számos körülmény együttes hatása vezetett az ország gyengüléséhez. Ezért pedig nem csupán Kun László tehető felelőssé, akiből akár jelentős uralkodó is válhatott volna – ha hagyják.
Adatok
A szerzőről
Benkő László (Szombathely, 1952. március 13.), magyar író.
A Magyar Írószövetség tagja. Történelmi regények és neves személyiségekről szóló életregények mellett több lektűr szerzője. Eddig ötvennégy munkája jelent meg.
Szombathelyen érettségizett 1970-ben, a Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola orosz-latin szakos osztályában, majd 1975-ben elvégezte a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának pedagógia szakán szerzett másoddiplomát, 1986-ban. 2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (honfoglalás, kalandozások kora, tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője A Zrínyiek-sorozat három kötetének. Megjelent modern kori bűnügyi kalandregénye, érzelmes kutyatörténete, valamint két legújabb kori mű, amelyek a második világháborúban olasz hadszíntéren, illetve a rendszerváltás időszakában, német és orosz területeken játszódnak. A fentiek mellett írói álnéven húsz lektűr szerzője, amelyek első kiadásban a Florence-regénysorozatban jelentek meg.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















