Többé nem megyünk vissza Sashalomra

A leszálló éjszaka ködéből kilépve árnyékok kúsztak Tiszaigar romjai között. A Vörös Hadsereg! Ágota visszahúzta a fejét és megállt az oltárszekrény mellett, mely csodával határos módon még épségben maradt feszület és kehely nélkül. A pap hetek óta a szomszédos konyha asztalánál mondott misét. A hatalmas fekete, tömör tölgy bútor belseje viszonylag kényelmes menedéket kínált egy személy részére, akár több órán át. Ágota is ezt tette, amikor a Wehrmacht ott ólálkodott a környéken. Elővigyázatosságból most is itt keresett menedéket.

Sosem lehet tudni, hátha a felszabadítók… Előbb tompa zajokat hallott, majd erős ütések hangját, mintha valaki puskacsővel dörömbölne az ajtón… A puli ugatása… Lövések zaja, a haldokló kutya nyüszítése, a pap hangja magyarul és tört oroszsággal. Lajos atya vagyok, én… Csizmák ütemes zaja a konyhában, orosz vezényszavak. A sekrestye ajtaja hirtelen kivágódik, a légáram mindenfelé felkavarja a törmeléket, még az oltárszekrény réseibe is behatol. Visszatartja a köhögést és a sikolyt. Hatodik érzéke azt súgja, ne mozduljon. Végtelen percek, egy dermesztő érzés, hogy kutató tekintet pásztázza végig a szobát, nyikorgás az ajtó felől, mely végül becsapódik. Úgy tűnt, nagy a zűrzavar a konyhában. A tiszt felszólítására, amelyből Ágota egy szót sem értett, Lajos atya megpróbált higgadtan válaszolni magyarul. Bort? Maradjon, hozok… A katona üvöltése, kulcscsörgés. Ágota megértette, hogy a pap a katonák és a pince lejárata közé állt. Mária, védj meg minket, bocsáss meg nekik! Újabb sortűz. Egy zuhanó test.

Egy svájci zárdában három fiatal magyar nő szoros barátságot köt; mindhárman menekültek, mindhárman a megszállt Budapestről jöttek. 1944-ben járunk, a bombázások időszaka ez, a nyilasterror hónapjai, a főváros ostromának kegyetlen hetei. Vajon milyen sors vár rájuk a háború után az 1956-os forradalomig, amikor Magyarország a sztálinizmus sötét éveit éli? Az állami erőszak és a nagyhatalmi titkosszolgálatok által táplált intrikák közepette a műben kitalált és valós karakterek tűnnek fel valós történelmi kontextusban. Mindez a Budapest–Bern–Lisszabon közötti Bermuda-háromszögben, nem beszélve a Vatikánról, amelynek néhány eminenciása igencsak ellentmondásos szerepet játszik a globális kémkedés nagy játszmájában...
Milyen sors vár a lányra, aki végül Magyarországon maradt, míg a másik kettő kivándorolt és diplomatafeleség lett? Találkozhatnak-e még? Mit tartogat számukra a vérbe fojtott 56-os forradalom?

A svájci újságíró, esszéista, regényíró Christian Campiche 1948-ban született Budapesten. Édesapja svájci diplomata, édesanyja pedig Szinyei Merse Pál festő múzsája, a Lila ruhás hölgy unokája volt.