Jelenlegi hely
Levelek a Kner család életéből 1938-1949 - Tények és Tanúk
További ajánlataink
Bővebben...
Kötetünk betekintést nyújt egy nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába: Kner Izidor leszármazottai, az 1940-ben az Egyesült Államokba kivándorolt Kner Albert és felesége, valamint a magyarországi családtagok és neves barátok – művészek, értelmiségiek – levelezéséből válogat. A menni vagy maradni latolgatása után az amerikai beilleszkedés időszaka következik, amikor az érkező leveleket pesti kávéházakban, amolyan lélekerősítő társasági esemény keretében olvasták fel – lám, van, akinek sikerült, s ha nem is lehet követni, az otthon maradottak legalább erőt meríthetnek a házaspár példájából. A háborús években a levelezés megszakadt, majd 1945-ben újraindult. Nagy forrásértékű, felkavaró levelek maradtak ránk ebből az időszakból: számos családtag és jóbarát vált a holokauszt közvetlen vagy közvetett áldozatává, s a tragédia feldolgozása mellett a szemünk előtt foszlik szét a régi otthonos világ újraépítésének reménye. Kner Albert ekkoriban írt leveleiben igyekezett a demokráciára és bizalomra épülő amerikai élet előnyeit ecsetelni a nővére, Kner Erzsébet számára, aki utóbb követte őt az emigrációba. Párhuzamosan a hazai levelek a háború utáni budapesti világról adnak képet. A leveleket Erdész Ádám történész, levéltáros válogatta és rendezte sajtó alá.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















