Jelenlegi hely
Into the Void - Bölcsőtől a Black Sabbathig és bőven tovább
További ajánlataink
Bővebben...
Noha a Black Sabbath eredeti felállásában köztudottan Geezer Butler volt a szavak embere – az együttes első évtizedének stílusteremtő dalszövegei szinte mind tőle származnak, és ő a heavy metal alapzenekarának névadója is –, önéletrajzának megírását sokáig halogatta a legendás basszusgitáros. A most megjelenő kötetre viszont bőven megérte várni, és nem csak azért, mert maradtak még Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Ronnie James Dio memoárjai után is olyan anekdoták a csapat történetéből, amelyeket eddig senki sem mondott el. Miközben természetesen nem fukarkodik a Sabbathtól elválaszthatatlan vaskos sztorikkal sem, a banda örök töprengőjeként Geezer a bennfentességét meghazudtoló józansággal, az önkritikától egyáltalán nem tartva mesél és értékel, sőt zárkózottsága dacára a magánélete legszebb pillanataiba és mélypontjaiba is betekintést nyújt.
„Már azelőtt hatalmas bunyó kerekedett, hogy színpadra léptünk, és nem maradt abba akkor sem, amikor idegesen kisomfordáltunk. Üvegek repültek felénk, így aztán hamarosan félbe is kellett hagynunk a műsorunkat, hogy a szervező nyugalomra intse a közönséget – de alighogy visszamentünk, kegyetlenül egymásnak esett két csapat részeg nő, és nem telt sok időbe, hogy a fiúik is beszálljanak. Viszont amikor befutottak a rendőrök, mindenki abbahagyta a verekedést, és egy emberként énekelni kezdték az »All You Need Is Love«-ot. Kevés viccesebb jelenetnek voltam tanúja.”
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















