Jelenlegi hely
Maria Callas
További ajánlataink
Bővebben...
A XX. század egyik ikonikus nőalakját, az „isteni” Maria Callast (1923–1977) fénykorában olyan elképesztő, szó szerint hisztérikus rajongás övezte, mint később a legsikeresebb rocksztárokat. Színpadra lépésekor percekig tartó tapssal köszöntötték a világ legnagyobb presztízsű operaházaiban – a milánói Scalában éppúgy, mint a New York-i Metropolitanben –, egyes fellépéseinek színhelyére a repülőtársaságok charterjáratokat indítottak, Luciano Pavarotti pedig azt mondta róla: „Callas az az istennő, akinek mindörökre sikerült összeolvasztania a szót a zenével.”
Maria Callas nemcsak énekesi, hanem színészi teljesítményével is kiemelkedett kortársai közül, így aztán a mozi világába is meghívást kapott a világhírű olasz filmrendezőtől, Pasolinitől.
Callas művészi sikereit magánéletének drámái ellenpontozták. Első férje, aki egyben az ügynöke is volt, gyakorlatilag kifosztotta, a második – a milliárdos görög hajómágnás, Onasszisz – kihasználta és megalázta. A múlt század legnagyobb operacsillaga élete utolsó szakaszát magányosan élte le, hogy aztán halála után legendává váljon.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















