Jelenlegi hely
Apapara - Újraválogatott nyafogások és büszkeségek (bővített, átdolgozott kiadás )
További ajánlataink
Bővebben...
„Ha egy felső vezető hatékonyságát összeadjuk egy reklámszakember kreativitásával és egy problémamegoldó guru slágfertigségével, akkor nagyjából ott tartunk, ahol egy kezdő szülőnek tartania kell. Mindemellett legyen bennünk legalább annyi érzelmesség, mint James Bluntban, annyi erő, mint a Rammstein Till Lindemannjában és Fekete Lászlóban együttvéve, és tudjunk legalább úgy improvizálni, mint egy középszerű dzsesszzenész. Ja, és végezzünk el a CIA-nál egy alapfokú kódfejtőkurzust. Szükségünk lesz rá, hogy kiigazodjunk a sírások, mutogatások között.”
Szél Dávid gyakorló pszichológus, apa és férj. Apapara című blogja alapján készült nagy sikerű könyvének bővített, átdolgozott kiadásában szülőként, férfiként, szakemberként és gondolkodó emberként körüljárja a gyereknevelés számos örömét és nyűgét-nyavalyáját, az altatás, az etetés, a beszoktatás vagy éppen a gyerekkönyvek kiválasztásának nehézségeit. De nem hagyja szó nélkül a társadalom álszentségeit, a szülőséggel kapcsolatos elvárások képtelenségét és a pszichológia tévedéseit sem. Szellemes és elgondolkodtató kötete segítségével az apák könnyebben megbirkózhatnak a szülőséggel járó kihívásokkal, és megtalálhatják a helyüket az új családi felállásban.
„Azt szokták mondani, hogy nem kellenek a receptek. Nem működnek. És tényleg nem kellenek. Ebben a könyvben receptek is vannak – mikor mit csinálj, és főleg mit ne csinálj –, és működnek! Igazolom. De azért, ami a legfontosabb: attól még, hogy szülő vagy, maradj önmagad! Légy kongruens, hiteles! Éld a saját életedet (is)! Olvasd el ezt a könyvet: sok mindent megtudsz – és jól fogsz szórakozni! (Ettől a gyerekeddel is kedvesebb leszel.)”
Vekerdy Tamás ajánlója az Apapara első kiadásához
Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, egyetemi oktató, író, apa. Sokat foglalkozik az apasággal és a szülőséggel, előadásokat és workshopokat tart. Egyéni, pár- és családterápiás munkájában is szociális érzékenységgel, rendszerszemléletben, az emancipáció elkötelezett híveként dolgozik. Könyvei Túl a parán – Minden, amiről az apák nem beszélnek és Útközben – Egy életközepi válság Skype-terápiája címmel jelentek meg. A HVG Extra Pszichológia és a HVG Extra A Nő magazin állandó szerzője.
szeldavid.hu
apapara.hu
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















