Jelenlegi hely

Csont és virág

Csont és virág

Előrendelhető

Különös fiatalember járja esténként az utcákat Győrben. Dülöngélve sétál, mintha részeg lenne, holott csak tetteti magát, pedig fekete kalapjában és vörös hajával enélkül is feltűnő figura lenne. Mészáros Zénó új életet kezdeni érkezett a városba, ahol csaposként dolgozik egy kocsmában, szabadidejében pedig temetéseknél segédkezik a Nádorvárosi Köztemetőben.
Zénó édesanyjának korai halála teljesen felborította a család harmóniáját és őt is rettentően megviselte. Olyannyira, hogy történetünk elején számtalanszor eltervezte saját halálát. Kisfiúként meg akart halni, mert elveszítette az anyját és el kellett tűrnie az apja szeretőit, Végül mégis képes volt erőt meríteni a tragédiából és ma ő a legszemtelenebb kérdésfeltevője és együttérző hallgatósága a gyászolóknak.
Ifjú tanatológusunk segítségével megismerünk embereket, akik rettegnek a haláltól, és olyanokat is, akik egyáltalán nem félnek tőle. Szembesülünk Zénó családjának nyomasztó légkörével, amikor váratlanul és akarata ellenére találkozik a húgával. Bosszút fogad az apja ellen, egy ismerős lány az évfolyamról a szeme láttára lesz öngyilkos. Zénónak tehát sok traumát kell elszenvednie, miközben Hamlet csodálójaként egy koponyát tart a kezében és a halállal beszélget. Vajon sikerül-e megbékélnie önmagával, vagy magának is azt a sorsot szánja, ami eddigi hányatott életében mindig a legjobban foglalkoztatta, a halált?

Kötésmód: 
puha kötés
Oldalszám: 
272
Kiadás dátuma: 
2022
11,90 €
Várható megjelenés: 2023.01.21.
Előrendelés

Kedvenc kategóriák

Cookies