Jelenlegi hely
Mi újság a Futrinka utcában? (5. kiadás)
További ajánlataink
Bővebben...
A bájos meseregényt bizonyára sokan ismerik a tévé gyerekműsoraiból. Ezúttal könyv alakban ismerkedhetünk meg a Futrinka utcával - ahol mindig történik valami izgalmas - és lakóival: Cicamicával, Böbe babával, Morzsa kutyával, Sün Sámuellel és a többi kedves szomszéddal. Bródy Vera és Lévai Sándor eredeti bábfigurái nyomán Kende Márta készített az elragadó humorú történethez illő rajzokat.
Adatok
A szerzőről
Bálint Ágnes (Németh Sándorné, Adony, 1922. október 23. – Vecsés, 2008. október 24.) József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, dramaturg.
Már kisgyermekként is jól rajzolt. Anyja 5 éves korában megtanította olvasni, írni. A gimnázium első két osztályát magánúton végezte. Vizsgáit a székesfehérvári leánygimnáziumban tette le. Ott végezte el a III. évet is. A következő évben a család úgy döntött, hogy a budapesti Angolkisasszonyok zárdájában tanul tovább. A zárdai életet nagyon nem szerette. 1937 októberétől Bécsben a Wiener Frauenakademie nevű művészeti iskolában rajzolni tanult. 1941-ben, 19 éves korában jelent meg első meseregénye, Az elvarázsolt egérkisasszony, majd 1942-ben a második, Cimborák címmel. 1944-ben feleségül ment dr. Németh Sándorhoz, akitől két lánya született, Ágnes és Anna.
1958. február 1-jétől 1986-os nyugdíjazásáig a Magyar Televíziónál dolgozott. Bálint Ágnest a TV Maci szülőanyjának nevezik, mert ő írta az Esti mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét, és ő találta ki a kis maci karakterét is. 1961-től bábjátékokat írt (Mi újság a Futrinka utcában, Mazsola), majd rajzfilmek forgatókönyvét (Kukori és Kotkoda, Frakk, a macskák réme, illetve társszerzőként a Vízipók-csodapók). 1968-ban indította az első környezetbarát műsort, a Kuckót. Később több könyve (Mi újság a Futrinka utcában?, Mazsola-kötetek, Frakk-kötetek, Szeleburdi család) és fordítása (Babar) is megjelent. A Szeleburdi családot és a Hajónaplót Palásthy György két filmben feldolgozta. A Magyarországon a 90-es évek közepén bemutatott Garfield rajzfilmekhez is ő készítette el a magyar szövegeket.
2008. október 24-én, egy nappal 86. születésnapja után elhunyt. 2008. november 5-én Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















