Ady Endre kultúrharcai

1789-ben, mintegy 230 éve, a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavával indult meg a francia forradalom által vezérelt politikai-ideológiai változás, ami a későbbiekben minden idők leggyilkosabb rémuralmát eredményezte. Ekkor szabadultak el azok az erők, amelyek nemcsak százmillió ember kiírtásáért felelősek, hanem elhatározták, hogy megsemmisítik az európai kereszténységet és a nemzetekhez kötődő kultúrát.

Magyarország sokáig kimaradt ezekből a folyamatokból, ám a XX. század elején hozzánk is beköszöntött a felvilágosodás új formája. 1919-ben a Tanácsköztársaság és vérszomjas gyilkosai 133 napig tobzódtak a vérben, de ez csak a bemelegítés volt. A második világháború után már a legbetegebb vágyaikat is kiélhették a francia jakobinusok hazai követői, akik Marx, Engels, Lenin nyomdokain hozzákezdtek az „új társadalom” létrehozásához.

A legbrutálisabb gyilkosságokra épülő hazai kommunista terror ideológiai légköre az 1900 évek elején alakult ki. Ebben kiemelt szerepet kapott az a kulturális térfoglalás, amelyen keresztül elindult a magyar identitás megsemmisítése. Ez volt a napjainkban zajló kultúrharc első állomása.

A küzdelemben kiemelt szerepe volt a tragikus sorsú nagy magyar költőnek, a pontosan 100 éve elhunyt Ady Endrének is. Vajon ő hová állt ebben a harcban, és azt milyen indokkal tette?

A könyvben megtaláljuk annak a rengeteg súlyos állításnak a bizonyítékait, amelyeket eddig az irodalomtörténészek kérdésként sem mertek feltenni. Raffay Ernő folytatja korábbi könyveiben megismert hiteles forrásokra épülő tényfeltáró oknyomozását. Kutatásaival újraírja a XX. század elejének magyar történelmét és irodalomtörténetét.